Horgász lehetőségek

Horgász lehetőségek

Tótszerdahelyi tó


A tavak kivitelezésekor 2003-ban célunk volt, hogy a környéken létrehozzunk egy népszerű pihenőhelyet, ahol egy család minden tagja jól érzi magát. A területen 2 db horgásztó található, az egyik tavunk 1 ha-os, a másik 2 ha-os.

A tavak vízmélysége: 1,7 m - 2,2 m A horgásztavak halállományánál szem előtt tartottuk az őshonos halfajták telepítését. (harcsa, compó, dévér, ponty, csuka, süllő) A horgásztavak kora tavasztól késő őszig vannak rendszeresen nyitva, a téli időszakban telefonos egyeztetés útján biztosítjuk a horgászati lehetőséget. Tógazda: Rádi Csaba - 30/6586014 Egyeztetés szerint szálláshelyet is biztosítunk!

Lehetősége van Önnek arra is, hogy megismerje Halászcsárdánk családias hangulatát és kipróbálja szakácsaink főztjét.

A tavak mellett parkolók, halászcsárda, játszóterek, illetve parkosított pihenőhelyek találhatóak, ahol a saját bográcsában elkészítheti az ebédjét.

Reméljük hamarosan vendégeink között köszönthetjük Önöket!

Webes elérhetőség: facebook.com/SzerdahelyTo/

GPS:(46° 24' 19.76" N 16° 48' 7.68" E)

Öregbánya tó


A tóban kavics kitermelést folytattak éveken keresztül (30év), majd a bányászat befejeztével, az emberi tényező kizárásával a természet visszakövetelte, ami az övé. A területen két tó található, a nagy tó 15,98HA a kis tó 1,56 HA.

A Mura folyó ölelésében található bányató, az évtizedek elteltével olyan arcát mutatja, ahol az élővilág megtalálta az életfeltételeit. Az idelátogató horgász testközelből figyelheti meg az élővilágot. A tó gyakorlatilag "vadvíz jellegű".

A horgásztó 2017. évben került a Szúnyog Horgászegyesület kezelésébe, bejegyzett horgászvíz. Területi jegy vásárlás Nagykanizsán lehetséges, a Szúnyog horgászboltban (Nagykanizsa, Kalmár u. 7.)

Webes elérhetőség: Öregbánya tó

Szepetneki tó


A Szepetneki Horgász Egyesület 1991-ben, 29 alapítótaggal, 6 tagú vezetőséggel alakult. A tó a földrajzi adottságának köszönhetően, kotrás nélkül, völgyzárógát építésével készült. Elárasztására 1998-ban került sor. Átlagmélysége 1,45m (80cm-210cm), mely a befolyótól a zsilip felé mélyül. Felülete 24 ha.
A tófenék márgás, az elején akadókkal, tuskókkal tűzdelt (jó haltartó). A tó bemutatása Az első horgászat 1999. május 23-án, Pünkösdkor egy horgászversennyel indult, ami azóta hagyományőrző "PÜNKÖSDI" horgász- versennyé nőtte ki magát, mely megren- dezésével a vezetőség minden év pünkösdjekor kedveskedik tagjainak, melynek létszáma 2010-re elérte a 150 főt. A tó önkormányzati tulajdonban van, de a halászati és horgászati jogot a Szepetneki He. gyakorolja. A halőrzést az egyesület 1 fő hivatásos és 4 fő társadalmi halőrrel végzi.

A tó bemutatásaHalállományunk: ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, kárász, keszegfélék, pisztrángsügér, tokhal. Mivel a tagság és a napijegyes horgászvendégek nagyrésze pontycentrikus, így a ragadozó állomány kiemelkedően magas.

A környezet kiválóan alkalmas sportolásra, kirándulásra, kiépített tűzrakóhely és esőbeállók állnak a vendégek rendelkezésére. A keleti oldalán gyönyörű ligetesben kerékpárút vezet a tó végéig.

Megközelítés: Budapest felől, Nagykanizsa után az M7 autópályáról letérve Sormáson keresztül Szepetnek, majd Molnári irányába, a falu végén(futballpályánál) balra aszfaltos út vezet a tóhoz.

Napijegyek Szepetneken, a Dohányboltban 5:30 - 17 óráig, szombaton 50:30 - 13:30 óráig, illetve Nagykanizsán, a TAVASZ HORGÁSZBOLTBAN kaphatók.

Információ:
Kiss Ferenc egyesületi elnök
Tel.: 06-30/256-9991

Webes elérhetőség: Szepetneki tó

Kistolmácsi-tó

A Kistolmácsi-tó festői környezetben várja a kirándulókat Letenye és Bázakerettye között. Megközelíthető közúton gépkocsival vagy autóbusszal, illetve a tó északi végénél található a Csömödéri Erdei Vasút végállomása, mely Lenti és Kistolmács között közlekedik menetrend szerint.

A 11,2 hektár nagyságú víztározót a Zalaerdő Zrt. jogelődje, a Zalai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság létesítette 1989-ben, jelenleg a Zrt. Letenyei Erdészete kezeli. Kistolmács község határában az 1980-as évek közepén olaj és szénhidrogén kutatás következtében egy geológiai robbantás által nagy hozamú forrásvíz tört a felszínre. A tó e forrás, valamint a Béci-patak felduzzasztása által keletkezett. Átlagos vízmélysége 1-7 m között változik, körben erdő és nádas övezi.
A tó partján kiépített szabadstrand található, ahol jó idő esetén egész nap lehetőség van strandolásra. Napijegy váltásával természetesen horgászni is lehet, a tó változatos halállománya remek szórakozást nyújt a kikapcsolódásra vágyóknak. Elsősorban ponty és keszegfélék a fogható fajok, ragadozók közül pedig süllőt telepítettek 2009-ben. A tó rekonstrukciós munkálatai 2008-ban véget értek.
A tó közelében lévő Kistolmácsi vadászházban szálláshely foglalására is lehetőség van. A szálláshellyel, illetve a horgászati lehetőséggel kapcsolatban honlapunkon talál bővebb információt, illetve a Letenyei Erdészetnél lehet érdeklődni.
Horgászat Árak

Általános horgászrend

HORGÁSZREND
Érvényes 2009. március 01-től a Kistolmácsi-tóra

A horgászvízen az érvényes tilalmi idők kivételével minden nap lehet horgászni napkeltétől napnyugtáig. Minden horgász köteles a horgászhelyét tisztán tartani és a keletkezett szemetet elszállítani. Tilalmi idők és méretkorlátozások a fogási napló szerint, kivéve a compó, amely nem fogható.

Mennyiségi korlátozások
Felnőttek naponta 2 db-ot foghatnak a méretkorlátozással védett halakból (kivéve compó), egyéb halból naponta 2 kg fogható. Ifjúságiak és kedvezményezettek naponta 1 db-ot foghatnak a méretkorlátozással védett halakból (kivéve compó), egyéb halból naponta 2 kg fogható.

Tilalmak a Kistolmácsi-tóra
A tavaszi haltelepítések után 7 nap általános tilalom, az őszi haltelepítés után (várhatóan október, november) általános horgászati tilalom következő év március 01-ig .

A zsilipről, a töltésről és a Kozár-forrásnál a táblákkal jelzett területen tilos horgászni. Tilos a horgászat a strand területén is, amikor a fürdőzők a vízben vannak. A halak etetése csak szemes takarmánnyal és ezek darájával lehetséges, tápokat használni tilos. Az 1x1 méteres csalihalfogó háló használata tilos. A halakat a kifogás után, a horgászat befejezéséig szákban kell tartani. Tilos a lékhorgászat, a csónak használata, horgászstég, állás és foglalt hely nem létesíthető. A tó körül sátorozni, gépkocsival a vízpartra lehajtani tilos. Aki a horgászhelyét elhagyja, készségeit köteles a vízből kivenni, azok őrzésével másokat nem bízhat meg.

NAPIJEGY KAPHATÓ
Kistolmács: Fortuna vendéglő, Petőfi u. 43 Telefon: 93/343-750
Letenye: Zalaerdő Zrt. Erdészeti Iroda Letenye József A. u. 10
Letenye: Mura Horgászbolt
Nagykanizsa: Szúnyog horgászbolt, Kalmár u. 7. Telefon: 93/510-263
Környék leírása

Megközelíthetőség

A tó Letenyétől 12 km-re, a Letenye - Bázakeretye közút mellett, Kistolmács falutól északra található.

Letenyei tó


Optimális vízterület azok számára, akik szeretik a kihívásokat. Nem könnyű meghorgászni a sással, náddal, tavirózsával szegélyezett vízterületet. Kárpótlásul viszont olyan élményekkel lehetünk gazdagabbak, amit nem adhat meg egyetlen halastó vagy kavicsbánya sem. Megtapasztalhatjuk egy igazi vadponty brutális erejét, és amíg erre várunk gyönyörködhetünk a természet csodálatos szépségében, ami nem csak a horgászoknak, hanem a kirándulni vágyóknak is kellemes felüdülést okozhat.

Pontyozás közben persze elcsíphetünk egy-két nagyobb kárászt és compót is, de a keszegfélékre horgászók sem bánkódhatnak, hiszen 1 kg közeli vörösszárnyúakat és 2-3 kg közötti dévéreket lehet ezen a vízen fogni. A holtág még jelentős csukaállománnyal is rendelkezik. Késő ősszel érdemes csukázással befejezni a horgászszezont, hiszen ez a rendkívül ízletes hal, a vad kirohanásaival és a víz feletti szaltóinak látványával olyan élményeket raktározhatunk el magunkban, melynek segítségével könnyebben elviselhetjük azt a csendes időszakot, amíg a tavat jégpáncél borítja.

Aki télen sem akar unatkozni annak a holtág mellett elhelyezkedő, rendkívül gyors folyású Mura folyót tudjuk ajánlani. Itt az év bármely szakában tudunk  békés / dévér, jász, padúc, márna, ponty/ és ragadozóhalra / süllő, harcsa, menyhal/ horgászni. Aki több napi horgászatban gondolkodik annak ajánlani tudjuk a Letenye központjában lévő Camping és a vízterülethez közelebb lévő Radics Panzió szolgáltatásait. Családi programként még be lehet iktatni egy lubickolást is a Camping mellett lévő városi termál strandon.
Webes elérhetőség: Letenyei tó

Muraszemenyei tó


Ez egy több tóból álló vízterület, eléggé gondozott mégis vadvíznek mondható bányató mesterséges, viszonylag jó halállománnyal rendelkező nagy vízterület. A tóparton szálláslehetőség magánházakban (helyszínen érdeklődni).
Horgászat Árak

Megközelíthetőség

M7-es autópálya Nagykanizsa- Becsehely -Letenye-Muraszemenye (lehajtó közvetlenül a falunál).

Helyszín

Muraszemenye (Környéke)

Varga Vendégház

Címünk:

8864 Tótszerdahely, Béke u. 24.

Email: egyvendeghaz@gmail.com

Phone: +36 30 99 3 99 02

NTAK regisztrációs szám: MA19017679

Szállás partnerünk

Szép kártya elfogadás